2009. 7. Varatúra: Vértes

  A beköszöntő ősz ebben az esztendőben is kiváló időjárással, langymeleggel kényeztette el a Varásokat szeptemberi klubtúrájuk alkalmával. Nem tűztünk ki égbetörő célokat, nem igyekeztünk sokszáz km-es túrával köszönteni a nyárutót. A Vértes eldugott, keskeny útjai vártak bennünket érdekes látnivalókkal, finom falatokkal, igen változatos útburkolattal. Zsámbék központja 11 hónapja nem látott ennyi Varaderot.

Szokásunkhoz híven diszkréten gyülekeztünk, majd Svori vezetésével elegánsan és pontosan útnak indultunk. Mány, majd Szomor irányába gödröket kerülgetve haladtunk Bajna felé, majd a Gerecse bizony már ritkásabb, de még mindig vadregényes erdői fogadták be a csapatot. 

Tarjánnál rákanyarodtunk az igazi „hullámvasútra”, ami csak az agostyáni arborétum után kezdett szelídülni, majd a büszke horda befutott elnökünk szent városába, Tatára. Az első pihenő egy tatai benzinkútnál ért minket, ahol Viktor végre kipróbálhatta Csabee Transalpját, bár a kettest irdatlan csizmájában (Hehe!) egyáltalán nem találta…

Katonás rendben folytattuk utunkat Dad, majd Bokod érintésével, a falu közepén harckocsi-akadályoknak is beillő úthibák közt vágtázva. Pusztavám után a Vértes rengetegében kanyarogva már türelmetlenül vártuk a vértesszentkereszti romok (http://www.vertesszentkereszt.org/apatsag.html) felbukkanását, utunk fő attrakcióját.

 Némi offroad szakasz után sűrű lombú fák tövében, izgalmasan laza talajon talpaltuk le a motorokat, a házigazdák kezdetben csöppet sem bizalmaskodó pillantásainak közepette.

A hangulat igen rövid idő alatt a tetőfokára hágott, köszönhetően méltán büszke idegenvezetőnk szapora mondatainak, mi meg ámulattal csodáltuk házigazdáink kitartását, megszállott munkájuk lassan iperedő eredményeit.

Az apátsági templomrom csonka, gótikus díszletei közt hangulatos csoportkép készült a vidám társaságról (Vajon ki lehet az a jókötésű fiatalember ott a jobbszélen?), majd útnak eredve, most már megéhezve csapattunk Oroszlány felé, ahol váratlanul bőséges, ínycsiklandó étkek várták az éppen csak megfáradt vándorokat.

A Diófa csárda minden tekintetben felülmúlta várakozásainkat. Gyors kiszolgálással, gigaadagokkal, olcsó árakkal kényeztetett minket (a kemencés csülköt és Era óriáspalacsintáját azóta is emlegetem…), mindenkinek csak ajánlani tudom kiváló konyhájukat, vendégszeretetüket. Köszönet Svorinak, aki felfedezte nekünk! Barátságosabbra engedett nadrágszíjjal és egy picit hátrébb csusszanva a nyeregben motoroztuk körbe a szocreál valamennyi stílusjegyét magán viselő oroszlányi víztorony csöppet sem biztonságosnak tűnő, ufonautisztikus kelyhét.

Megkönnyebbültem, amikor biztonságos távolba kerültünk tőle. A várost elhagyva vette kezdetét utunk talán legszebb része. Keskeny, részben lezárt utakon, fák lombjainak zöld alagútjában haladtunk előre, csodálva a Vértes tájvédelmi körzetének érintetlen részeit. Az előző napok kiadós esői sok sarat hordtak az utakra, megszáradva azonban többször látványos porfellegbe vonták a csapatot, de ezt senki se bánta, a látvány kárpótolt mindenért.

Azt gondoltuk, ezt már nem nagyon lehet überelni. A meglepetés, a gánti bauxitbánya elhagyott, marsbéli krátere azonban erre is rácáfolt. A többség óvatosan nézelődött, csodálta a kietlen tájat, azonban néhányan bátran vállalták, hogy bemutatják: a Vara mégsem „operettendúró”! Csabee és Andrew kedvükre emberkedhettek a buckákon, de azért tömeges offroad-party nem kerekedett a bányalátogatásból.

Majd legközelebb!- mondogatták sokan, és a búcsúzkodás vidám perceit követően élményekkel megrakodva, verőfényben, egyetlen csepp eső nélkül térhettünk haza valamennyien. Kivételes köszönet illeti a túra megálmodóját és vezetőjét, Svorit, de mindazokat is, akik a háttérben munkálkodtak rutinjukkal a túra sikeréért! Ismét jót gurultunk, reszkess Felvidék, mert októberben jövünk!

-api-