2008. 4. Varatúra: Bajmóc

Ez év júniusában nem kellett a kilométerekre éhes varásoknak több napot várniuk a rendes hó eleji első vasárnapra, mert az mindjárt az első nap volt a naptárban, június elseje. Célpont a Felvidék kanyargós útjai, Bajmóc ódon várával fűszerezve. Szlovákiában mindig vonzóak a jó utak, a kis forgalom és a sok látnivaló. Ezért jó hangulatban indultam otthonról a Sahy-i benzinkúthoz, túránk kiindulópontjára. Átkelve a Gerecse és a Pilis hegységeken az erdős részeken hullámokban tör a motorosra ezidőtájt a virágzó bodza és akác illata, amelytől elérzékenyülve dúdolgattam a sisakban Nemes Nagy Ágnes sorait:

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.
Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.

Ekkor még nem  gondoltam, hogy erre a túrára majdan a bodzáról fogok emlékezni… De ne siessünk az események elébe!
Jó hangulatban indult neki a mintegy 20 motoros az Ipoly kanyargós völgyének, szerencsésen, felszáradó esőtócsákat kerülgetve. Észrevétlenül emelkedett az út a dombok, majd pedig a hegyek közé.

Még a táj szépségeit csodáltuk, amikor szinte a semmiből tűnt elő Semecbánya, a világörökség méltán híres gyöngyszeme. A Város és a felvidéki arany- és ezüstbányászat talán legfontosabb központja Károly Róbert királyunknak köszönheti felvirágzását, hiszen ő telepített német és cseh bányászokat ide és a többi felvidéki bányavárosba, hogy kincstárának bevételeit jól megalapozza. Selmec egyébként III. Károly és Mária Terézia idején a bányászat oktatásában szerzett magas rangot Európában az itt alapított bányászati akadémia révén. Megérkezve a városba a gyanútlan utazó 300 évet röppen vissza az időben, és nem győzi kapkodni a fejét az ódon homlokzatú házak közt haladva.

Mi is megpihentünk a főtéren, ahonnan némi bámészkodás után folytattuk utunkat Bajmóc vára felé. Kiváló minőségű utakon kanyarogva érkeztünk meg a vár parkolójába, közel 30 fokos, nagyon párás melegben. Rengeteg turista volt kíváncsi a várra, tumultus és tülekedés várt minket a bejáratnál.

A túraszervezés megint precízen működött, a megbeszélt időpontra magyarul kiválóan beszélő idegenvezető karolta fel hordánkat és vezetett minket végig a kastély összes termein szó szerint a pincétől a padlásig. A vár mai állapotát a nagy mecénás és művészetkedvelő gróf Pálffy Jánosnak, a vár utolsó tulajdonosának köszönheti, aki pénzt és időt nem sajnálva újjáépíttette a falakat és pazarul berendezte szobáit.

A vár kazamatáiban leróttuk tiszteletünket a gróf vörös márványból faragott szarkofágjánál (közben titokban kiélvezve a kintinél kb. 20 fokkal hűvösebb klímát).

Kiérve a várból nyomát sem láttuk a korábbi verőfénynek, súlyos esőfelhők fenyegetése mellett indultunk neki a jobbára kanyargós hegyi mellékutakból álló hazafelé vezető útnak. Bíztunk abban, hogy nem kell elővenni az esőruhákat és nem ismétlődik meg a komáromi túra zuhanya. Ördögi ügyességgel kerültük el az esőt, az út azonban több helyen is nedves volt, a szél pedig az útra verte az utat szegélyező bodzabokrok és akácfák fehér szirmait. Ez akár nagyon romantikus is lehetett volna, hiszen kiben nem él a vágy, hogy szeretett nője lábai elé hófehér szirmokból ontson virágszőnyeget? Na de motorozni rajta… Mint a jégen! 

Fogcsikorgatva morzsolgattam magamban ismét Nemes Nagy Ágnes fent idézett sorait, és mármár azt kívántam, amit a vers második fele javasol:

Szállj, szállj, felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.

Egyértelműbben fogalmazva inkább essen az eső és vigye magával azokat a gonosz kis növényi maradványokat! Az eső azonban elmaradt, elkerült bennünket, és szerencsére a bodzavirágot is elsöpörte a feltámadó szellő.

Elégedetten, elfáradva(farkaséhesen!) és új élményektől megrakodva érkeztünk meg Esztergomba, ahol a híd alatti pakolóban elbúcsúzkodtuk, és mondtunk köszönetet a remek túravezetésért.

A nyár még előttünk, új túrák, új tapasztalatok, új utak várnak ránk, és a bodzáról is csak jó emlékek maradnak…

-Api-