2009. 6. Varatúra: Feldebrő

Vannak a motorozásnak olyan típusú szerelmesei, akik az átlagtól jobban érdeklődnek a történelem iránt és nemcsak a kanyarok jelentenek kihívást egy-egy gurulás alkalmával. A soron következő augusztusi „Varatúra” résztvevői ebből a körből kerültek ki, mivel nem kevesebb, mint a Feldebrői Altemplom szerepelt a célkitűzések között!
A hatvani találkára a meleg időjárás ellenére szép számmal érkeztek túrázók, melyen a klub „propelleres szekciója” is képviseltette magát. Olyannyira, hogy LemliFerke személyében a túravezetőt is köszönthettük!..:-) A parkolóból mindjárt egy másodrendű úton, Boldog irányában hagytuk el a várost. Az ilyen - és esetenként alacsonyabb - kategóriájú utak képezték a napi útvonalat, melyért cserébe bepillantást nyerhettünk a környék falvainak vasárnapjába.

Jászárokszállás után kezdtünk el visszafelé tekerni az időben, majd Tarnabodnál egy sokunk által megfogalmazott gondolat hangzott el: Itt, ha leesik valami, biztosan nem koppan!….:-) Mielőtt első pihenőnkig, a kápolnai benzinkútig jutottunk volna, meglepetésszerűen szembetámadt Apimackó. Elmondása szerint székesfehérvári indulása kissé későire sikeredett, ezért olyannyira megsarkantyúzta varáját, hogy az autópályáról csak jóval később sorolt le és időközben elporzott mellettünk. A környékbeliek kérdezgetésével ütötte el a csapat érkezéséig eltelt időt, melynek tapasztalatait valószínűen csak a hamarosan Havas Henriknek tollba mondott könyvében olvashatjuk...;-)
Következő meglepetésvendégként Varapapa érkezett. Az időjósok mondatait ő is komolyan vette, ezért fabrikált a túraendúróból egy Vara-nakedet. Elmondása szerint, a szélvédőjétől megfosztott moci igazi élménymotorrá változott, igaz csak 120-as tempóig...:)
Így mire a templomig értünk, lassan teljes lett a létszám.

 Az épület környéke nem igazán tűnt bizalomgerjesztőnek, ezért minden cuccot a dobozokba rejtettünk. A szomszéd kocsma előtti parkolással eseményt csempésztünk a forró vasárnapba... Érkezésünkre elénk jött idegenvezetőnk. Előadásából bepillantást nyerhettünk az ezeréves történelem helyi vonatkozásaiba.

„Feldebrői plébániatemplom A római katolikus templomot a település központjában tágas zöld tér közepén találjuk. Az ásatások bebizonyították, hogy sírtemplomnak készült, eredeti rendeltetését a 18. századi átépítéséig megőrizte. Mindezt az altemplom kis helyiségének közepét elfoglaló sír igazolta. A templom alaprajzát tekintve a keleti (bizánci) kereszténység centrális templomaira emlékeztet, de a keletiekben nincs altemplom. Nyugat-Európában viszont — ahol a halottkultusz a 11. századtól erőteljesen kibontakozott, s ezért az altemplomépítés igen gyakori volt — szinte nincsenek centrális templomok. A honfoglalást követő évszázadban — amikor a magyarság szempontjából még nem dőlt el végérvényesen, hogy a nyugati, avagy a keleti kereszténység lesz a meghatározó — fontos kortörténeti elem a feldebrői altemplom. Történelmünk átmeneti időszakának a kettősségét jól jelzi a templom, mely alaprajzában a keleti kultúrát idézi, ám a nyugati kultúra elemeit is ötvözi magában, hiszen az altemplom a nyugati halotti kultuszok egyértelmű jele. Így még ma sem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy a Mátra déli részén megtelepülő Aba nemzetség mely tagjának szolgált temetkezési helyéül. Így Európában is páratlan értékűnek számít a feldebrői templom. A 11. században épült román stílusú templom és altemplom építéséről nincsenek írott emlékek. A megoldáshoz Györffy György, a középkor neves kutatója jutott, kiderült ugyanis, hogy a 14. században Debrő plébániatemploma a Szent Kereszt tiszteletére volt szentelve. A Szent Kereszt ereklyét I. István 1018 táján kapta, tehát csak ezt követően épültek így szentelt templomok. Annyi bizonyos, hogy az építtető királyi rangú személyiség lehetett, talán Aba Sámuel, aki uralkodása előtt kezdte építeni a templomot, majd halála után (1044) ide temethették. A 11. században emelt templomot a következő század folyamán háromhajós román stílusú templommá alakították át. Az első 20x20 m, négyzet alaprajzú templomból igen kevés maradt fenn. A kutatások feltárták, hogy ez a templom öthajós, centrális épület volt, középen toronnyal. A 12-13. sz. fordulóján átalakított templomot nevezik második templomnak, a korábbi öthajós templom ekkor háromhajós, az eredetileg centrális alaprajzú épület kereszt alakú lett. A későbbi századok során többször átépítették, így a 15. században, amikor a templom déli homlokzatán gótikus ablakokat nyitottak. A mai épületről az 1700-as évekből van írásos emlékünk. 1743-ban jelentős átépítést hajtottak végre a templomon, melyek költségét Grassalkovich Antal fedezte. Ekkor távolították el a templom közepének pillérsorát, ami később sok gondot okozott. A statikai hibák és a mennyezet megrepedezése miatt 1785-ben ismét rekonstrukciót hajtottak végre az épületen. 1793-ban vihar tett ismét kárt az épületben, ezúttal a tetőzet szenvedett súlyos sérülést. Még majd száz esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön, milyen páratlan értéket rejt a szentély alatti altemplom. Az 1870-es években Henszlmann Imre fedezte fel az altemplom középső szakaszát, falain a semmihez sem hasonlítható falfestményeket. Az altemplomba lépcsőn lehet lejutni, ahol páratlan látvány fogadja a belépőt. A húsz méter hosszú hajót szokatlan tagolású, zömök, erőteljes oszlopkötegek osztják ketté. Ezek tartják az épségben megmaradt kőboltozatot. Hazánk legkorábbi freskóit őrzik ezek a falak, ehhez hasonló festmények előzményeit Észak-Itália bizánci hatásokat őrző, 10-11. századi templomaiban találni. A feldebrői altemplom hazánk egyik legjelentősebb műemléke.”

Az előadás fizikálisan is felüdülést jelentett, hiszen az utcán mérhető 36 C-szal szemben az Altemplom 20 C körüli értéket tartott. Mielőtt továbbindultunk, természetesen a kötelező csoportkép is elkészült, melyről a motorok őrzés-védelmét éppen átvállaló Varapapa csak hajszál híján nem maradt le..:-)

A mátrafüredi Benevár étteremben rendeltünk ebédet, így még egy kellemes kanyargás várt ránk a szőlőtőkék között.

Mivel Ferke jelezte pontos érkezésünket, problémamentesen sajátíthattuk ki a különtermet. A tulajdonos maximális precizitással vezényelte le, a mennyiségében és minőségében is pozitív élményeket plántáló menük tálalását.

Az ebéd utáni rövid sziesztát erdei mocizás követte. Mire a lombok közül előbújtunk, Galyatető elágazásától pár kilométerre csatlakoztunk a Pásztó felé kanyargó mátrai útra.

A beteg és kiöregedett erdősávok cseréjének élvezhettük ezen a szakaszon jótékony hatását, hiszen Piszkés tetőnél fenséges panoráma részesei lehettünk.

Szurdokpüspökinél 3 km erejéig érintettük a 21-es utat, majd Palotás horgásztavának integethettünk.

Az idei 6. „Varatúra” Aszódon ért véget, melynek élményeit a csapattal végiggurulók vidáman elemezték. Majd lassan mindenki otthona felé fordította a kormányszarvát...

-cs-