2010. - 2. Varatúra: Vértes, Gerecse

A nemrég megtett börzsönyi első túránk után, csapatunk régi és új tagjaival a Gerecse és a Vértes tájainak bejárását tűztük ki célul. A budakeszi kiindulóponton "hideg kézzel" köszöntöttük egymást, de örömmel konstatáltuk, hogy bár az égboltot felhők borították, már láthattunk némi reményt a napsütésre, melynek láttán különösen a „fázós” lányok szeme csillant fel.

A Zsámbéki medencén áthaladva Szomor felé vettük utunkat, amely által megtapasztalhattuk, hogy az elhagyatott egysávos utak minősége túlszárnyalja egyes főutak áldatlan állapotát.

Máriahalom, Epöl érintésével érkeztünk túránk első állomásához, a Bajna városában található ún. „Ördög Lovas”, azaz Sándor Móric kastélyához.

Api most is tudott számunkra érdekes információkkal szolgálni a történelem számunkra ismeretlen vagy már elfeledett soraiból, Feca pedig a világháló segítségével még több információval halmozott el bennünket a korabeli lovas streetfighter-ről: "A legenda szerint nem ismert lehetetlent, így fejébe vette, hogy kocsijával hatalmas ugrást hajt végre a Gerecse egyik hegycsúcsáról a völgybe. A kastélyból is jól látható Őr-hegyet választotta a mutatványhoz. Utat vágatott az erdőben, hogy a fogattal felhajtasson a csúcsig, ahonnan a semmibe ugratta a lovakat és kocsit. A mutatványt nem élte túl, ezért a helyiek a legenda szerint emlékül egy nagy fakeresztet állítottak a hegytetőre... Az igazság azonban az :), hogy Sándor Móric soha nem ugratott le a 347 méterre magasodó hegyről, viszont kora legvakmerőbb lovasának tartották és Ördöglovasnak nevezték. Pesten és Budán, Bécsben és Pozsonyban az 1820-as években megszokott volt, hogy lóháton állított be egy második emeleti fogadásra vagy sétálgató úri közönséget riogatva felvágtatott Várba vezető lépcsőn, illetve átugratott két-három egymás mellé állított kocsit. A palotája emeleti erkélyén lóhátról szemlélődő, pipázó fiatalember hóbortjait személyzete is megszenvedte. Szakácsát és komornyikját például lovon megvívandó mogyorópálca-párbajra kényszerítette, egyszer Tell Vilmosnak képzelte magát, s orvosának fejéről lelőtt egy almát. Az sem volt bevett szokás a reformkorban, hogy valaki udvari bolondot tartson, amint Sándor gróf tette. Az Ördöglovas tudásával elkápráztatta Angliát, majd megjárta a bolondokházát. Utolsó éveiben lovas emlékeivel vette körül magát: albumait rendezgette, a bajnai kastély kertjében pedig a nagy ugrások emlékeit állította fel. Hetvenhárom éves korában halt meg, a közeli Gyarmatpusztán emelt családi sírboltban alussza örök álmát." A csapat megbecsült túravezetőjét követve tovább haladtunk egy kicsit „rázósabb” útszakaszon, ahol már megtapasztalhattuk a tavasz első jeleit, melyek szemet üdítő látványként tárultak elénk. E térségben-szokáshoz híven - tavasz elején járunk, amikor a télből ébredező természet újra életre kel, s zöldellő rétekkel, rügyező fákkal és aranyeső zuhataggal fogad bennünket.

Egy-két jó kis kanyargás érdekében kis kerülőt tettünk a Malom-völgybe, itt örömünkre „döntögethettünk” kicsit. Lábatlan és Süttő városán át a Gerecsei természetvédelmi körzet területére érkeztünk, ahol a Bikol-patak kiapadt medrének szomorú látványa mellett kanyarogtunk végig.

A megéhezett csapatot Az Öreg Favágó Kocsmája nevezetű bajor étterem várta, ahol a „keleti” utak után hírtelen „nyugati” szomszédunknál érezhettük magunkat a berendezésnek, a háttérzenének és a „Bajor-tál” ízeinek köszönhetően.

A bajor öltözetbe bújt pincérünk első körben felszolgált adagjait kétségbeesett arcok fogadták, de aztán a következő nekifutásra tálalt, ínyenc falatoktól roskadozó tálak láttán megnyugodtak a „jó étvággyal” rendelkező férfiemberek, s így jutott még a dobozokba is bőven... :)

Lehetőség nyílt egy kis testmozgásra, ami főképp bowlingban, biliárdban és csocsóban testesült meg. A csapat aktív résztvevői összemérhették „tudásukat”, amelynek eredménye néha mosolyt, néha csalódottságot festett arcukra.

A finom falatokat egy-két Almdudlerrel legördítettük, s elindultunk a túra levezető körére. Áthaladtunk Tatabányán, ahol néhány másodperc erejéig a Jászai Mari színházat is láthattuk a nyeregből.

A záró pontként megcélzott Bence-hegyre érkeztünk, ahol a Velencei tó és a város képe nyújtott számunkra szemet gyönyörködtető látványt.

Némi diskurzust követően ˇmeleg szívvel távozvaˇ elköszöntünk sok piros tojást és locsolkodót kívánva egymásnak.

-e-k-