VIM 10 - egy álom valóra vált

Ha azt mondom 2008 Pünkösd, ne adj’ isten hozzáteszem, hogy „Zánka” , a magyar varaderosok ugyanarra fognak gondolni: a 10. jubileumi, Nemzetközi Varadero Találkozóra. Pedig a dolog sokkal korábban - pontosan 3 évvel – és jó messze – úgy 1200 kilométerrel északabbra – kezdődött, amikor a magyar Varadero Klub csapata résztvett a számunkra első, egyébként 7. VIM-en, Észak-Lengyelországban. Ott vesztünk el, és azzal jöttünk haza, hogy ilyet mi is tudunk. Sőt! Pályáztunk és nyertünk. Ehhez persze kellett, hogy megalakuljon a hivatalos Egyesület, rengeteg lelkesedés és nem utolsó sorban Feca (Elnök Úr) kifogyhatatlan energiája és elkötelezettsége, Kicsi és Kicsiné szervezőcsapata és egy fura társaság, akik kaphatóak voltak számtalan éjszakába nyúló pizzázásra, amelynek során a találkozó részleteit kalapálták össze. Aztán egyszer csak elérkezett a NAGY NAP. 
2008 május 8. csütörtök. Öltöny-nyakkendő szegre, sisak a fejre és indulás Zánkára, hogy felkészüljünk a másnap kezdődő őrületre. Az Úttörőváros egy nap alatt látványosan változott át egy nemzetközi motorostalálkozó színhelyévé: átöltözött az étterem, kialakukt a recepció, és ideig óráig Honda zászlókkal lett tele a helyszín (ezeknek reggelre valaki jobb helyet talált a saját garázsában, szobájában, vagy akárhol. Hogy a keze törjön el a nyomorultnak…) Még a Balaton vízszintje is csökkent vagy háromszáz féldecis csatosüvegnyivel, amiből kiváló balatoni szuvenír keletkezett a résztvevők örömére.

Május 9. péntek. Az izgalom a tetőfokán. Hostesek a helyükön, Kicsi szavaival élve „elkészültek a szilárd alapok az improvizációhoz” :) Lassan elkezdtek szállingózni az első résztvevők, aztán többen jöttek, végül özönlöttek egészen késő estig, Európa szinte minden országából.

A bejelentkezést követően minden résztvevő választhatott magának a másnapra szervezett túraidőpontok és túravezetők közül. 

A regisztrációt követően jó kis töltöttkáposztás vacsora várta a megfáradt vendégeket. A helyi erők valószínűleg úttörőcsapatra gyúrtak, és meglepetésként érte őket az éhes, nagydarab motorosok falkája, akik hármasával túrták az arcukba az ízletes gombócokat. Ennek persze az lett az eredménye, hogy félidőben kiürültek a tálak. Szerencsére viszonylag hamar ocsúdtak a döbbenetből és gyorsan érkezett az utánpótlás. Így végül senkinek nem kellett korgó gyomorral álomra hajtania sisakgyűrt fejét.

Május 10. szombat. Az előző este kiválasztott túraidőpontok szerint (15 percenkénti indulással) gyülekeztek a népek a parkolóban, ahonnan 10-12 résztvevőnként egy-egy magyar túravezető felvezetésével vághattak neki a balaton-felvidéki csavargásnak, amelynek egyik célpontja Sümeg volt.

Mindig tudtuk, hogy az égiek kedvelik a varásokat, de ez alkalommal igazán kitettek magukért. Kishazánknak ez a lenyűgöző tája a legszebb arcát mutatta a ragyogó napsütésben. Mintha csak azt akarta volna mondani a külföldi motorosoknak: „Nyisd ki a szemed öregem, mert ilyet nem láthatsz minden nap!” És valóban. A Tihanyi-félsziget az Apátsággal és a fantasztikus kilátással a Balatonra, a keskeny kanyargós utak, amelyek hol az arany repceföldeken, hol a hangulatos, árnyas erdőkön vezették keresztül a szájukat tátó túrázókat, valóban felejthetetlen élményt jelentettek. Ahogy az egyik görög kolléga fogalmazott: „Görögországban is vannak szép dolgok, gyönyörű a tenger, de ez a táj, a rengeteg zöld, ez fantasztikus”

A csapatok egymást követve érkeztek a Sümegi vár tövébe, nem mindennapos látványt kínálva az arrajáróknak: 200+ Varadero, háttérben a középkori várral…

Középkori ebéd következett, szigorúan kézzelkacsacombotzabálós kivitelben, a félhomályos, boltíves pinceétteremben, majd az egész társaság átvonult az arénába, hogy végigélvezze a látványos lovagi tornát, amihez az igazán autentikus díszletet a vár maga adta. 

A program végeztével nyeregbekaptak a csapatok, és egy másik útvonalon visszakanyarogtak Zánkára, ahol már készültek a következő látványosságok, kezdve a Honda Safety csapat virtuóz bemutatójával, majd Szelei Feri elképesztő triál show-ja képében. Volt ott felugrálás teherautóra, meg le is, bátor önkéntesek riogatása rajtuk való keresztülugrálással, stb,stb,stb. Ja, és mindez motorral.

Este pedig eszemiszom, baráti sörözős-beszélgetős-zenés ereszdelahajam, amit megelőzött a Honda mérnökeinek, vezetőinek prezentációja, amiből megtudhattuk, hogy a Varadero „arca” tulajdonképpen egy kabuki (tradicionális japán szinház) maszk. Volt még némi motorhangutánzó show Illés Tóni módra, na és persze a büszke Csabi barátunk szépséges leányzójának és párjának vérforraló latin táncbemutatója

Május 11. Vasárnap. Az előző naphoz hasonlatosan, a feliratkozásoknak megfelelő csoportonként újabb szervezett túra várta a találkozó népét, ezúttal a Fővárost megcélozva. A vezetők a Citadellához kalauzolták a csapataikat, ahonnan a résztvevők meggyőződhettek róla, hogy Budapestnek tényleg nincs párja. (ismételt hála a fentebb nevezett fellegekben lakóknak a szikrázó jó időért)

nnen a segítők egy előre egyeztetett – és korábban közösen bejárt – útvonalon végighaladva mutatták meg a város legszebb pontjait a vendégeknek, aminek a végére az Andrássy úton érték el a Hősök terét. A Szépművészeti Múzeummal szemben sorakozott fel a közel 200 nagyvas, a városlakók és turisták szájtátásától kísérve, egy közös fotó és némi körbebámészkodás erejéig.

A találkozó igazi katarzis élménye ez után következett: Egyszerre dübörgött fel a 200 ezer köbcentinyi V2-es, és a rendőrmotorosok felvezetése és fantasztikusan profi biztosítása mellett, tömött sorokban pöfögött végig az Andrássy- Kiskörút- Erzsébet-híd útvonalon, egészen az autópálya kivezető szakaszáig, ahonnan ismét kis csoportokra oszolva indult vissza a társaság Zánkára. A késő délutáni program nem maradt el az előző napitól. Ezúttal Mókus kápráztatta el a ritka lelkes közönséget streetfighter bemutatójával, hol ámulatot, hol letörölhetetlen vigyorgást varázsolva az arcokra.

Az esti program során elnyerte méltó jutalmát néhány „leg”, mint pl a legfiatalabb, legidősebb, legtávolabbról érkezett, legnagyobb pocakkal bíró résztvevő. Ezután a török delegáció mutatta be prezentációját, felvillantva, hogy mit veszíthet, aki kihagyja a 11. VIM-et – az első Európán kívül rendezendő találkozót.
Május 12. hétfő. Hát ez is elérkezett. Lassan érzékeny búcsút vett egymástól a népes közönség, és ki korábban, ki később kapott lóra, hogy elinduljon a szélrózsa valamelyik irányába, és már út közben azt tervezgesse, hogy jövőre hogyan láthatja viszont ezt a nagy baráti társaságot valahol Törökországban. Egy álom beteljesült. Európa varderósai Magyarországra látogattak és örökre a szívükbe zártak bennünket. Ha egy mondatban kellene leírni azt az érzést, amit az egész rendezvény és a napokon át a nemzetközi fórumon áradó beszámolók és köszönetnyilvánítások keltettek, ezt mondanám: Jó volt ezen a hosszú hétvégén magyarnak lenni… 

-Gada-